Jelenlegi hely

Címlap | Takarítás, mint hivatás

Takarítás, mint hivatás

Hétköznapi emberként azt gondolhatjuk, hogy a iroda takarítói álláshoz (főleg Budapesten) nem kell szakképzettség, nem kell szakmai tapasztalat és egyszerűsége miatt bárki által betölthető. A tévhitekkel ellentétben szükség van megalapozott tudásra a munkavállaláshoz. 
Ezért indították el a Tisztítás-technológiai szakmunkás (takarítói) tanfolyamot Budapesten, melynek elvégzése után akár külföldön is szerencsét próbálhat az ember. A tanfolyam során kis létszámú csoportokban folyik az oktatás és mindössze három-hat hónap alatt befejezhető a kurzus. A képzés során a hallgatók elsajátítják a tisztítás-technológiai alapismereteket, az anyagismeretet; megismerkednek a munka-, tűz-, és környezetvédelmi előírásokkal, valamint az oktatók és egymás segítségével fejlesztik kommunikációs készségeiket. 

A tanfolyam elvégzése után, már piacképes tudás birtokában, az OKJ-s végbizonyítvány megszerzése a cél, amely mellé egy nemzetközi bizonyítvány-kiegészítő, az úgynevezett Europass igényelhető. A kurzus Budapest több pontján elvégezhető, az iskoláknak megfelelően más és más időtartammal  és árszinttel. 
A bizonyítvánnyal rendelkező tisztítás-technológiai (takarító) szakmunkás nagy előnnyel indul az álláskeresők piacán. A megszerzett tudással több különböző területen, nagy biztonsággal végezhet munkát, így például ipari takarítást, cégtakarítást vagy akár hotelekben, reptereken, társasház takarítás keretében.
 

Kapcsolódó cikkek

Általános Takarítás Műveleti terv

Irodák napi takarítása:Szemétgyűjtők ürítése, plasztik zacskók cseréje, a szeméttárolóba való elhelyezése,Íróasztalok szabad felületeinek nedves vagy száraz ruhával való áttörlése,Asztali lámpák,...

Referenciák

                 

Cégtakarítási infók

Iroda takarítással, és cégtakarítással kapcsolatban az alábbi Budapest címen vagyünk elérhetőek:

1191 Bp. Corvin Krt 7-13.

Telefon:  06/1-282-0400

email: info@cegtakaritas.eu

szoltrend@t-online.hu